Asperger

(A honlap asztali gépre van optimalizálva legalább 1200 x 1600 felbontású monitorhoz.)

Albert Eistein: Einsteinnél fizika iránti szenvedélyét egy öt éves korában kapott iránytű indította be, s onnantól kezdve a tudomány volt a mániája. 12 évesen beleszeretett az Euklideszi geometriába. Későbbi éveiben nem járt be az egyetemre, hanem otthon olvasta saját könyveit. 

Bartók Béla: Négyéves korában már mintegy negyven dalt játszott fejből. Félénk és csendes gyermek volt, nem játszott a többi gyerekkel. Gyenge volt az iskolai előmenetele, és nem szerették a tanárai. Nagyon nehezen kötött baráti kapcsolatot, és nem szerette a gyerekjátékokat. A zeneiskolában teljesen magába zárkózott, nem lehetett őt körmönfontnak, vagy áskálódónak tartani. 

Wolfgang Amadeus Mozart: A zeneszerző már hatévesen improvizálta első zenei műveit, tizenegy évesen vígoperát írt, és tizennégy évesen már kész volt az első opera seriája. Nehéz természete miatt sokan eltávolodtak tőle, nem ápolt mélyebb kapcsolatokat az emberekkel. Mozart egy óra alatt képes volt megtanulni egy teljes szonátát, fél óra alatt pedig egy menüettet.

Michelangelo Buonarroti: A reneszánsz egyik legkiemelkedőbb alkotómestere is feltehetően autista volt, egyszerre jeleskedett mint szobrász, építész, festő és költő. A külvilág felé nem nyitott, nem érdekelte, kapcsolatokat is nehezen alakított ki. Az érzelemmentes zsenit teljesen lekötötte a saját belső világa, és csak alkotásainak élt.

---

Asperger szindróma az autizmus-spektrum részét képezi. Nagyon fontos, hogy nem betegség, hanem egy eltérő képességprofil, mely az emberi kapcsolatokban, a kommunikációban, az érdeklődési területeken és az érzékszervi ingerek feldolgozásában mutatkozik meg. Asperger szindrómás emberek a többséghez képest másképp látják a világot és nagyon sokan vannak közöttük átlagot kisebb – nagyobb mértékben meghaladó intelligenciájú emberek, akik az élet több területein könnyen és jól teljesítenek, más dolgokat viszont nehezebben tanulnak meg, mint a  neurotipikus (nem Asperger szindrómás)  emberek.

Próbálnak bennünket valamilyen skatulyába gyömöszölni, kell valami címke. Hívnak bennünket autistának, szuperintelligensnek, hiperaktívnak, spektrumzavarosnak, hiperérzékenynek, szenzoros zavarosnak és még sorolhatnám. De valahogy sokak számára ez még mindig egy bélyeg. Ezek nem pozitív jelzők, hanem valami, amivel foglalkozni kell, másítani kell, javítani kell. Pedig dehogy! Főleg a szülők egy része erőlködik azon, hogy mások legyünk, hogy beilleszkedjünk az általuk elképzelt módon – ha törik, ha szakad -, legyünk olyanok, mint a nagy átlag, ezért megpróbálnak minket mindenféle kamu terápiával „gyógyítani”, holott ez nem lehetséges.

Autisták Országos Szövetségénél a gyakorlatban az Asperger szindrómások nem vagy alig léteznek. Folyton csak a mentálisan retardált autistának titulált gyerekről esik szó, akiket minden évben április 2. napján, a felvonulásokon mutogatnak. Számtalan civil szervezet repült rá az autista témára az utóbbi 10-15 évben, a különféle csalók, gyógyítók jelentek meg, de senki nem tud minket megszerelni az évtizedek óta tartó próbálkozásokkal.